Eötvös Károly magyar politikus, ügyvéd, író és publicista |
Ha alapos tudományra akar szert tenni, olvasson keveset és gondolkodjék sokat.
Hogy hit támadjon bennünk: a léleknek önmagába kell szállania, önmagával kell foglalkoznia. Távol a világtól, a várostól, a zsibongó sokaságtól, a zakatoló gyáraktól, a kufárok viaskodásától, a papok szemforgatásától, a tudósok feleselésétől. Erdők magányában, vizek partján, sivatagnak rónavidékén: ott készül az ábránd, a sejtés, a szeretet vágya, a gondolatok szárnyalása, az érzések igazsága, a költészet, a végtelennek imádása, s ha mindezek együtt vannak a lélekben: ott készül a hit. Az erős hit, mely méltó erre a névre.
Ma már nincs szabadság. A bírót nem köti úgy a törvény, mint ahogy a szíveket és lelkeket megköti ma a divat, a közhangulat, a társaság szokásai, s a tudományok tantételei. Ahogy megszokott módon kell öltözködni: épp úgy megszabott módon kell gondolkozni. Sőt még érezni is. Minden érzésre van műszó, minden műszónak van tudós meghatározása, s minden cselekvésnek szigorú törvénye. A gyermeket attól kezdve, amikor már futni tud, mindezek szigorú megtartására oktatják. Mintába gyúrják az agyagot, hogy szabályos tégla legyen belőle. Ily téglából áll az épület. S mintába gyúrják az emberi lelket, hogy rendes közpolgár legyen belőle. Ezekből áll a korszerű társadalom.
Pál, a nagy apostol azt mondja, hogy csak az a hit, amely megvalósítja reményeinket, s megmutatja a láthatatlan dolgokat. Én azt hiszem, neki van igaza, s nem annak a sok papnak, tudósnak és bölcselőnek, akik Jézus óta mind másként magyarázzák a hitet, s akik nehéz, hosszú, elmefárasztó és lélekölő tudományt csináltak a hitből.
Sokféle temető van. Annyi, mint az ember és az ő bolondsága. Az egyik tele van az alakító művészet fenséges alkotmányaival. Sírboltok, emlékek, áhítat oltárai, remek szobrok, bölcsesség szülte, bánat sugallta sírversek, bölcs mondások. Tudomány és művészet és költői erők gyűjteménye. De én ezt nem nagyon szeretem. Eszembe sem jut, aki alant porlad. Eszembe se jut, aki fájdalmának vagy hiúságának tömegével, pénzének és a szokásnak súlya alatt ültette oda a műalkotmányokat. Csak az alkotmány köti le a figyelmet. A temető ékszerei a halál kirakata. Mintha vásárt és versengést, diadalt és bukást látnék az enyészetben. Jobban szeretem a virágot a síron. A virág nem hazudik, nem hivalkodik, nem dicsekedik. Elhervad, mint a halott. Elhervad, mint a halott emlékezete az élők szívében. Aki a virágot ülteti és ápolja a síron: annak keze, szíve és lelke ott van a mellett, aki a sírban nyugszik. S ha már nem dobog a szív, ha már a lélek elrepült s a kéz is elszáradt: megszűnik a virág is. Minek élne tovább? Miért szórná illatát és sugarait? Ha már úgy sincs kinek.
Enyhül a fájdalom, ha szóba lehet önteni, s ha rokonszív is együtt érzi azt.
Ó, mily boldog az a szív, mely még alszik, melynek a szerelem még föl nem zavarta nyugalmát.
Ne csak merengjünk a múltnak dicsőségén, ne védelmezzük az eltűnt idők korhadó alkotásait, ne csak átkunk és imádságunk szálljon ellenségeink ellen, hanem alapítsuk meg a jövendőt, szerezzünk jogot és szabadságot a népnek, lelkesedést a nemzetnek, s szegezzünk fegyvert, éleset és súlyosat, az ellenség ellen.
A múltnak is volt keserűsége, s a jelenvaló kornak is van öröme.
A Balaton is aludt. Gyönyörű, sima felszínén végigragyogott a telehold. Velence, Nápoly büszke az ő tengeri holdfényére. Száz meg száz festett képen dicsekszik vele. Boldogtalan talján, jer csak a Balatonra, ott nézd meg a csöndes nyári felhőtlen éjjel a holdvilágot. Azután merj pisszenni, ha tudsz!
A néző lelkét nem az teszi gazdaggá, amit lát, hanem az, amit gondol és érez arról, ami szemébe ötlik.
A költők, a világ összes költői hálátlanok a nők iránt. Kevés a kivétel. (…) Lantjuk zengő dala, s költészetük ragyogása rendszerint csak addig veszi körül a nő alakját, míg az lányka, hajadon, míg menyasszony. A nő szívének történetével az esküvő után nemigen foglalkozik a költészet. Pedig a nő azután hasonlít legjobban az istenekhez. Azután teremt, azután alkotja meg és őrzi meg a boldogságot, s azután gondoskodik arról, hogy folyton szebb legyen a világ.
A romnak van szépsége. Tetőtlen falak, merész oszlopok, düledék kövek, mohos üregek, egykori ajtók és ablakok óriás nyílásai, vihar süvöltése a nyílásokon, forgószél tánca a falromok között, vércsebagoly a falak odúiban, vadvirágok hervadt bokrai az ormokon. Mindenütt az elmúlás, és mégis élet mindenütt. Emlékek a múltról, szájról szájra szálló hagyományok az embereknél, képzelet és andalgó érzések széppé teszik a puszta várat.
Színész vagy képviselő: egyre megy. Minden korszak egyféle módon teremti az egyiket úgy, mint a másikat.
A tisztán szerető női szívnek kötelessége a féltékenység. Abban a női szívben, amely nem féltékeny, egy csomó közöny is lakik.
Egyenes fejállás, büszke mell, nyalka lépés, összehangzó bokázás, egyik kar a csípőn, másik kar a süveg körül vagy a lány derekán, sarkantyúnak pengő összeverődése, komoly arc és kemény tekintet: ezekből áll az igazi magyar férfitánc. Van benne andalgó, van benne kopogó, de mindig ott kell lenni a férfierőnek, fenségnek és méltóságnak. Nem könyörög és nem mulattat, nem ugrál és ledérkedik a magyar legény, amikor táncol. Hanem hódít.
Szigliget mögött a gulácsi és tóti hegycsúcsokon rezeg még az esti napsugár. Puszták, kopárak, legelőnek is soványak, se szőlő, se erdő, se hajlék oldalukon. De alkatuk csodálatos; egészen olyan, mint az egyiptomi piramisé. Kotlóstyúk mellett csirkéi: úgy állnak az öreg Badacsony mellett az ifjú sziklakúpok.
Az ész gyakran még alszik, mikor a szív már mindent tud, mindent látott, mindent érez.
Egyszer láttalak életemben, de mintha mindig ismertelek volna, amióta élek. Úgy érzem, mintha a szívemhez nőttél volna.
Megálltam, mintha lábam gyökeret vert volna. Valami önkéntelen kiáltás jött ajakamra. Azután néztem, néztem, mereven néztem. Lelkemet bámulás, gyönyör, ihlet, kimondhatatlan érzés ragadta el. Sohase álmodtam ilyen szépséget. Sohase láttam, sohase hallottam, sohase olvastam ehhez hasonló tüneményt. Kúpok fénylő orommal, szőlőhegyek zölden ragyogva, erdők fekete foltjai, zöld mezők, arany vetések, száz falu, ezer hegyi hajlék, csárdák, malmok, útszéli sorfák, patakok, csatornák, magas bércek, fehér házak, korhadt és mégis fényes várromok, Szent Györgynek és Badacsonynak komoly fensége, s az a Balaton mintha rám nevetne, s az a nádas mintha nekem súgna-búgna, s a látásnak messze határán égnek, földnek, Bakonynak, Tihanynak, tengervíznek édes ölelkezése, bizalmas összehajlása, s mindez egymást kerülve, váltogatva, kergetve, egymással összejátszva s a hátam mögött nyugvó nap arany sugarával ragyogón fölékesítve: íme, ez a kép rohanta meg lelkemet. A jelennek minden élettünete, sok százados múltnak minden árnya, természetnek ősalkotásai, emberkéznek apró szép dolgai együtt, egymás mellett. Van-e még ily ragyogó foltja több a kerek világnak?
Harminchat falunak harangszavát hozza el hozzám a mély csöndben a lengedező keleti szellő. Áhítat, fohász, imádság lepi meg a lelket. (…) Hozzám isten szerelmének dala zeng a harangok szavában. Ahol állok: Szent György hegye elzárja előlem Csobánc várának és Hegyesd várának omladékait, de a harangok szavában s a nyugvó nap visszavert fényében én azokat is érzem.
Ott áll Szent György hegye. Néma méltósággal, fenséges nyugalommal. Ez is kúp. Ez is tűzhányó volt millió év előtt. Hatalmas vállain duzzadnak az izmok. Minden izomduzzadás óriási sziklagombolyag. Az egész hegy mégis kerek, valami csodálatos szerszámmal simára, gömbölyűre faragta az alkotás. Nem is hegy ez, hanem dombormű.
A Lesence-völgynek és Szigligeti öbölnek nyugati oldala leírhatatlan. Száz költőnek száz dala se tudja szépségeit elszámlálni. Hacsak festő és szobrász nem jön segítségére. És még az se elég. Lélek kell ide, mely érezni tud és rajongani, s minden ízében magyar.
Furcsa dolog a káromkodás, ha komolyan megy. A test is kiizzadja az ártalmas nedveket, a lélek is kiizzadja az ártalmas indulatokat. A léleknek ez az izzadása a káromkodás. Közel áll az átokhoz, de mégse az. A hajdankor nagy népei tudtak átkozni, de nem tudtak káromkodni. Homér látta vak szemével az átok istenét, s nőalaknak látta. A káromkodás őelőtte bizonyára férfialakú isten lett volna. Az egyház is százféle átkot ismer, de káromkodást nem ismer. Az átok egyházi intézmény, a káromkodás vétek. A pokol és a tisztítótűz is átok. Akiket Dante itt talált, azoknak csak jajgatását és fogcsikorgatását hallotta. Aki csak jajgatni és fogcsikorgatni tud: annak irtóztató büntetés a pokol. A magyar ember nemigen fél a pokoltól, mert ő ott is huszárosan kikáromkodja magát, s tudja, hogy ezáltal nagyot könnyít lelkén. Az ördög, ha káromkodni tudna, nem vinne el annyi embert. Mert akit jól összeszidna: annak aztán békét hagyna. Csúnya dolog a káromkodás, de íme, haszna is van.
Minden ember önmagáért van. Minden élet annyit ér, amennyit önmagának ér. Bolond ember az, aki nem örül, mikor örülhet, s akkor is búsul, mikor nem kénytelen vele.
Két hatalmas ellensége van mindenféle bacilusnak. Az egyik a napfény, a másik a jóízű nevetés.
Igazán nevetni: ez a legtökéletesebb szépítőszer.
Vagy boldogtalan, vagy rossz ember az, aki jóízűen nevetni nem tud. Az ilyen embert jól megfigyeljétek. Ha boldogtalan: legyetek részvéttel; ha rossz: fussatok tőle. De ország dolgát, nemzedékek jövendőjét, fiatalok szerencséjét rá ne bízzátok. A nevetni nem tudó lélek az emberek közt s a holttest szaga az illatok közt: teljesen egyenlő két dolog. De a rossz emberek közt, akik nevetni nem tudnak, mégis az a legrosszabb ember, aki álnokságból erőltetve nevet. A tigris arca, mikor eleven vért iszik, nem oly utálatos, mint az ily ember arca.
Mi a nevetés? A léleknek dalra kerekedése, ropogós ugrándozása, vidám kurjongatása. Egészséges lélek fenn nem állhat nevetés nélkül. E nélkül nincs is élete. A csecsemőben akkor támad a lélek, mikor nevetni kezd, s az öregben és nyavalyásban akkor múlik el a lélek, amikor már nem tud többé nevetni.
A közjót csak a bölcsek, a nagyok és a jó lelkek tartják sikernek. A politikus azt tartja sikernek, ami neki jó.
Aki életét és halálát adja szerelméért: az vagy elmebeteg, vagy eszményi hős. Hős az érző lelkek előtt, elmebeteg az okos emberek előtt.
Politikában, hitelügyletben és szerelemben átkozottul keveset ér a becsületszó.
Szegény embernek nincs egyebe, mint adott szava.
Nézz az égre, s meglátod a Balatont, nézz a Balatonra, s meglátod az eget.
Az ég s a Balaton vize együtt sír és együtt nevet, együtt derül és együtt borul, együtt mosolyog, együtt haragszik. Mint a hű szeretők és igaz hitvesek. Ha az egyiknek nézel a szemébe: tudod már, mi van a másikban is.
Csak az ember öreg, az idő mindig fiatal.
A Balaton ábránd és költészet, történelem és hagyomány, édes-bús mesék gyűjteménye, különös magyar emberek ősi fészke, büszkeség a múltból s ragyogó reménység a jövőre.
Szép a hold az égen, de sokkal szebb a Balaton tükrén. Száz csillagnak ezer tündöklése az apró hullámokon. S ha áttekintesz a túlsó partra: minden falu alján apró pásztortüzek hosszú sora mosolyog feléd.
Hall vagy lát valamit. Látása, hallása hangulatot szül lelkében. A hangulat és érzés egy pillanatig még néptelen és alaktalan, mint az egeknek kéksége. Majd élettel, alakokkal, mozgással lesz tele, mint ahogy az ég megtelik nappal, holddal, csillagokkal, sugarakkal, fellegekkel. A teremtő lélek népesíti be az eget, az érzést és a hangulatot. Megfogamzik aztán eszméje, melynek szolgálatába állanak a tünemények. S amint az eszmének szóban, hangban, színben megtalálja igaz alakját, s elénk állítja mint élőt, küzdőt, viharzót, győzőt vagy legyőzöttet: előáll a költemény, a zene, a festmény. S ha így áll elő: akkor örök élete van. Ami így áll elő, annak a lángelme az alkotója. S amit a lángelme így alkotott: az minden nemzetnek és minden kornak el nem tékozolható kincse, soha nem szűnő gyönyöre, el nem múló dicsősége.
S a nemzet gazdagságát nemcsak vagyonának ezermilliói, erejét nemcsak katonáinak százezrei teszik. Gazdagságának hatalmasabb és fenségesebb része múltjának dicsősége, hőseinek sokasága. És az az önérzet, amelyet ezek fénye költ ki s növel magasra és terebélyessé. Rengeteg erdő a nemzeti önbizalom, de a világosság nélkül, melyet az ősök dicső példáinak napfénye gerjeszt, elsárgul és elhervad az.
A világnak csak a jó könyvre van szüksége, de arra nincs, hogy ismerje az író nevét.
így, mi sem mondjuk meg, ki állította össze ezt a gyűjteményt szorgalmas munkájával. De köszönjük neki.