Persze, így helyes írni: Eötvösről a rádióban, de ezt csak a gyengébbek kedvéért írtam, akik azt hiszik, hogy a Kossuth, a Petőfi rádió mellé megindítottak egy Eötvös rádiót is. Amúgy nem lenne rossz, ebben csak csupa vidám, biztató hír hangzana el Eötvös módra. (Ámbátor ilyen híreknek nem vagyunk híjával mostanság…)
Szóval a közkedvelt A Hely című műsorban hangzik majd el az adás. Ma még (március 30.), csak a felvétel volt, az is kitett egy napot. Farkas Erika vezetésével érkezett a stáb: Varga Júlia a szerkesztő, egy hangtechnikus, egy másik szerkesztő hölgy, de más céllal és egy gépkocsivezető.
Kezdés a szülőfaluban. Ott van a polgármester, a könyvtáros és a tanárnő. Ők lesznek a beszélgetőtársak. Meg én is egy kicsit… Ámbár nagyon szabódtam, hiszen nem kenyerem a megszólalás!
Erika a szokás módon kezdte: azonnal munka, kérdés, beszélgetés. (Gondoltam, tán egy pálinkát csak megiszunk, de se idő, se pálinka nem volt.) Vidám és laza ez a hölgy, van humora és jók a kérdései. A helyiek hozták a szokásos formájukat: kedvesek voltak. Berta Annamáriára felhívom a figyelmet: rendkívül jó tanárnő, jó előadó és Eötvösből profi! Érdemes őt meghívni oda-ide előadásra. Még a temetőbe is kimentünk ahol Eötvös testvérének a sírját ápolják, látszik, hogy minden Eötvös emlék fontos itt. Ám, hogy mennyien olvassák a Vajdát, az nem derült ki, de úgy általában ezt a kérdést ne is feszegessük. Veszprémben meg kivált ne…
Innen már csak velem ment tovább a csapat és Akarattyán a nagy szilfa mellett álltunk meg, illetve húztunk el, itt majd Kállai Szilárd mesél a későbbiekben. Mi kimentünk a Magaspartra, s bizony látható volt, hogy a rádiós barátainknak elakadt a lélegzete, mint Gyulai Páléknak, amikor először látták a Badacsony tetejéről a Balatont. Ahogy Eötvös írta: álltunk, álltunk, néztük az eget és láttuk a Balatont. Néztük a Balatont, s láttuk az eget. Valószínűtlen fények, csillogás, csend- egy kis időn kívüliség adatott számunkra. Amit csak én törtem meg keresetlen szavaimmal.
Fel Füredre! – hangzott Erika parancsszava. Itt is beszélnem kellett, de mivel elég szűkszavú vagyok, ez már nehezemre esett. Eötvös füredi helyeit kerestük, s meséltem ezekről: a színház, ami nincs, a fürdőház, ami nincs, a régi kikötő, ami nincs – szóval jól helyben hagytam a műsort.
Tihanyban Ács Anna várt és tőle Erika a néprajzos múltja, és Eötvös folklór ismerete felől érdeklődött, s ezt a mindentudó Eötvöst idézte meg Anna fent a Visszhang dombon. Ahol ugyan nem próbálkoztunk meg sellőket elriasztó üvöltéssel, de a rádiósok becsszóra elhitték nekem, hogy van még visszhang, főleg télen, a turistamentes boldog időkben.
Hát, így lesz most rádióműsor, ráadásul két részben is. Valamikor majd májusban hangzik el, erről időben tájékoztatok mindenkit, aki olvassa híremet.
Záradék:
Mikszáth írta Eötvösről: „Ha szól, mindig okosat mond, mert ha bolondot mond is, olyan pompás dialektikája van, hogy rögtön be tudja bizonyítani, milyen bölcs dolog volt az!
