Eötvös Károly emlékülés – A séd művészeti folyóiratban rövidítve megjelent cikk teljes változata
„A nagy kávéházi mesélőről”, másként. Két évforduló között. Emlékülés Eötvös Károlyról (1842-1916). Eötvös Károly Megyei Könyvtár 2016. november 19.
Lehet-e még újat megtudni Eötvös Károlyról, akinek kultusza valóban élő, merült fel bennem a kérdés az emlékülés meghívójának kézbevételekor. Annak ellenére, hogy tisztában vagyok a ténnyel: a kutatások sohasem zárhatók le véglegesen, mert mindig számíthatunk friss adatok felbukkanására, amik módosíthatják, netán átírhatják eddigi ismereteinket. Eötvös neve ma sok szempontból előkerülhet, elő is kerül, alkalmanként azonban a róla való tájékozatlanságot tükrözi. Egy másik kérdés is ott motoszkált bennem, amikor rádöbbentem, az emlékülés dátuma szombatot jelöl. Ráadásul szinte az egész napot betölti, 11.30-tól 16 óráig tart az előadások folyama. Merészség-e az efféle szervezés? Igen, merészség, gondos előkészítést kíván a közönség megnyerésére. Bár tudtam, Eötvös Károly neve Veszprémben hívó szó nem csupán a könyvtárosok, jogászok körében s bíztam a szülőfalujabeliek, a mezőszentgyörgyiek és a család leszármazottainak részvételében.
Amint elolvastam az emlékülés előadóinak névsorát, rögtön döntésre voltam képes, Eötvösért érdemes feláldoznom a szombatomat. Impozáns volt a névsor, több nagy, már ismert név és néhány számomra még ismeretlen, ám kíváncsivá tevő. Elhatározásomban megerősítettek az előadások kellően körülhatárolt, precízen megfogalmazott témakörei, címei. Az emlékülés levezetésére felkért Hudi József történész, levéltáros, Eötvös-kutató személye szintén garanciát jelentett nekem a magas minőség tekintetében. És tetszett a meghívóra választott idézet: „Annyi képesség, erő lakozott benne, hogy a jövő aligha tudja őt egypár szóval, lakonikusan jellemezni. A nevét kell majd idézni, mily gazdagságot rejt magában, mint egy kedves, drága ékszertok.” Kosztolányi Dezső búcsúztatta ekként Eötvös Károlyt. Gondolatai méltó mottójává lehettek a sokszínű, gazdag életműből merítkező emlékülésnek, amelynek címét magyarázni sem kell. Az esetleges talányt feloldják az évszámok: Eötvös Károly halálának centenáriuma volt 2016. március 11-én, a nevét viselő könyvtár az Eötvös-napok rendezvénysorozata keretében emlékezett rá; 2017. április 13-án születésének 175. évfordulója lesz. Az irodalmi évfordulók pedig, mint már sokszor tapasztalhattuk, egy-egy életmű utóéletére kedvezően hathatnak, ráirányíthatják a figyelmet.
Az Eötvös Károly Megyei Könyvtár mellett az Eötvös Károly Magyar Tengere Alapítvány szervezte a megemlékezést. Az alapítvány léte, működése meglepetés volt számomra, még a nevükkel sem találkoztam addig. A 2009-ben alakult Eötvös Károly Asztaltársaságról, mint civil szerveződésről akadt ugyan némi ismeretem, az alapítványról viszont semmi, ezért kíváncsian vártam esetleges bemutatkozásukat. Az emlékülés megvalósulása több támogatónak köszönhető: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának, az Eötvös Károly Asztaltársaságnak, az OOK Press Nyomdának, a Realit Zrt-nek, a Bakonyerdő Zrt-nek.
A meghirdetett időpontban ha nem is volt tele az Eötvös Károly Megyei Könyvtár Kisfaludy terme, de nem is volt üres. Megérkeztek a mezőszentgyörgyiek, a leszármazottak, a közönség soraiban láttunk könyvtárosokat, történészeket, irodalmárokat, bizonyára jogászokat is és egyik csoporthoz sem tartozó érdeklődőket.
Az emlékülés Pálmann Judit könyvtárigazgató asszony köszöntőjével vette kezdetét, aki elmondta, a könyvtár 1968. augusztus 20. óta viseli Eötvös Károly nevét és azóta kötelességének tartja ápolni a politikus s író emlékét, akinek helye van a magyar szépirodalomban. Az intézményben tíz éve vált igazán intenzívvé az Eötvös-életút kutatása és a leszármazottakkal való kapcsolattartás. Majd Kállai Szilárd, aki 2006 óta Eötvös balatoni és bakonyi könyveinek veszprémi kiadója kapott szót, az Eötvös Károly Magyar Tengere Alapítvány létrejöttéről, működéséről beszélt. Az alapítványt Kállai Szilárd, Praznovszky Mihály és az Eötvös Károly Asztaltársaság további két tagja hozta létre 2015 decemberében, 2016 tavaszától működnek hivatalosan. Jelmondatukat ugyancsak Kosztolányi Eötvös nekrológjából emelték ki:”Tengernek álmodta a Balatont, és tengernek álmodta a magyarságot is.” Az Eötvös Károly munkáiban megnyilvánuló magyar szellemiség, magyar tájak, hagyományok, emberek emlékezetének, ismertségének ápolására, fenntartására, népszerűsítésére törekednek könyvek kiadásával, publikációk megjelentetésével, különböző rendezvények megvalósításával. 2016-ban a két Eötvös évfordulóhoz kapcsolódó, méltó megemlékezésekre fókuszáltak, így lettek szervezői a könyvtárral egyetemben ennek az emlékülésnek. Amikor Praznovszky Mihály irodalomtörténész neve elhangzott, rögtön tudtam, főleg neki, az ő széles ismeretségi körének köszönhető az emlékülés rangos előadói névsora és bizonyosan a témák kiválasztásában is fontos volt a szerepe.
Az alapítvány bemutatkozása után Keresztes János színművész olvasott fel Eötvös Károly kiadója, Révai Mór írásából Eötvös műveinek korabeli fogadtatásáról, az író gyors és tartós népszerűségéről, annak okairól. Aki először hallotta ezt a szöveget, bizonyára elcsodálkozott (joggal) a mára hihetetlennek tűnő példányszámokon, újrakiadásokon.
Majd Hudi József vette át a szót, vezette be az emlékülést. A száz év óta szinte töretlen népszerűségű Eötvösről beszélt, akinek emlékét szülőhelyén kívül intézmények őrzik( köztük 2003-tól az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet), akinek művei ma is újrakiadások sorát élik meg, aki kávéházi mesélőként megteremtette a maga legendáriumát, akit ismerünk és mégsem ismerünk, máig nincs monográfia róla, de van Veszprémben, a Vár ucca tizenhét negyedévkönyv 1996/1 számaként megjelent tanulmánykötete és 1986 végén 2300 tétellel lezárt bibliográfiája Tóth Jánosné veszprémi könyvtáros munkájaként, ami az utóbbi években jelentősen gyarapodott. A történész előrevetítette: az emlékülés nem mítoszteremtő, nem is kultuszromboló, a maga helyén kísérli meg bemutatni, értékelni Eötvös sokrétű munkásságának egy-egy fontosabb részletét. Hudi József a hagyományoktól eltérően, igazán nagyvonalúan s alapos felkészültséggel oldotta meg a bevezetést. Nem Eötvös Veszprémhez illetve a térséghez való számtalan kapcsolódásáról beszélt, nyilván azzal a megfontolással, azok ismertek, unalomig ismételtek a hallgatóság előtt. Bár nem ártana, ha egyszer erről a témakörről is rendeznének újabb kutatási eredményeket is bemutató konferenciát, mert ugyan sokszor és sokat hallottunk erről, mégsem eleget illetve nem eléggé részletezőn.
Az előadások sorát Fráter Zoltán nyitotta meg. Az ELTE Modern Magyar Irodalomtörténet Tanszékének docense, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság alelnöke, irodalmi dokumentumjátékok és színművek szerzője Eötvös Károly helyét jelölte ki a kortársak között. Bonyolult kérdést taglalt szellemesen, elgondolkodtatóan. Három emberöltő viszonylatában vizsgálta kapcsolatát kortársaival, szólt irodalmi hitvallásáról, az irodalom nemzeti öntudatot erősítő és szórakoztató szerepéről (tudjuk, Eötvös sohasem tartotta magát hivatásos írónak), idézte többek között Juhász Gyula, Nagy Endre, Gárdonyi Géza, Bródy Sándor, Mikszáth Kálmán, Krúdy Gyula, Rákosi Jenő , Karinthy Frigyes ( Fráter úgy tartja, Karinthy Így írtokbeli Eötvös paródiája inkább népszerűsítette az írót, mintsem kigúnyolta) és Kosztolányi Dezső emlékezését , jellemzését Eötvösről. Fráter Zoltán minden mondatára érdemes volt figyelni.
Vesztróczy Zsolt történész, az OSZK munkatársa Mikszáth sajátos humorával örvendeztetett meg bennünket. A „vajda”, azaz Eötvös alakját idézte meg a kortárs Mikszáth publicisztikájában és parlamenti karcolataiban. Elöljáróban szólt a magyar történelem híres író-politikusairól, így Verseghyről, Kölcseyről, Jókairól és természetesen Mikszáthról, aztán részletesen ismertette Eötvös politikai pályafutásának alakulását a társadalmi háttér élénk rajzával. Megvallom, elkápráztatott a történelmi ismereteivel. Próbáltam követni, nem mindig sikerült. Hiába, régen tanultam már a XIX. század második felének politikatörténetét. Előadás közben oda-odapillantottam Praznovszky Mihályra, a Mikszáth-kutatóra, Mikszáth sajátos humorának nem csupán kiváló ismerőjére, hanem átörökítőjére. Mi lett volna, ha ő beszélt volna erről a témáról? A feltevés nem jogos, egyik házigazdaként különben sem szerepelt volna.
A következő előadó, Rózsafalvi Zsuzsanna irodalomtörténész, kritikus ugyancsak az OSZK-ból érkezett. A Kézirattár tudományos munkatársaként dolgozta fel Eötvös iratanyagát. Mint mondta, Eötvös „dokumentálta az életét”, iratait leadta a könyvtárba 1913-ban. Ennek köszönhetően és a Révai testvérek visszaemlékezései alapján a kezdetektől tudta rekonstruálni az író kapcsolatát a könyvkiadó testvérpárral. Szép és precíz ívet rajzolt megdöbbentő adatokkal a kiadások számát és a példányszámot illetően, pl. első műve, az Utazás a Balaton körül hét kiadást ért meg Eötvös életében s volt olyan munkája, amely húszezer példányban kelt el. Rózsafalvi Zsuzsanna felhívta a figyelmünket arra, hogy Eötvös Károly sokat tett Kossuth könyvtárának megvásárlásáért.
Az ebédszünetet követően (a hallgatóság egy része a szünetben kicserélődött, több új arc tűnt fel) Filep Tamás Gusztáv művelődéstörténész, az MTA Kisebbségkutató Intézet munkatársa beszélt az „Alakok” alakjairól, azaz Eötvös Magyar alakok című művének hőseiről. Elmondta, családi hagyományként ő már tíz éves korától Eötvös olvasó. Mégsem lehet véletlen, ő sem tudta megállapítani, milyen elvek alapján állította össze a kötetet az író. Filep tipizálási kísérletet tett logikusan, politikai szempontok, társadalmi pozíciók alapján, idézve a jellemző eötvösi érveléseket, boncolgatva az egyes személyekhez való ragaszkodásának okait. Eötvös „alakjai” közül több már feledbe merült, nevüket sem, vagy alig ismerjük. Filep Tamás Gusztáv őket is hozzánk közelebb tudta hozni remek című és témájú előadásban.
Erről az emlékülésről sem hiányozhatott Eötvös Károly kapcsán Tiszaeszlár. Ám most más aspektusban, nem a per anyaga révén, hanem az íróvá lett ügyvéd eszlári emlékein át. A faluban tett két látogatását idézte fel előadásában Kövér György, az ELTE oktatója, a teljes témakör legkiválóbb magyar kutatója. 2011-ben Tiszaeszlári dráma címmel jelent széles forrásbázison alapuló, lebilincselően izgalmas társadalom-és eszmetörténeti monográfiája 749 oldalon. Veszprémi előadásának témája ennek aprócska részlete volt csupán. Ennek ellenére ámulva hallgattam, mit hozott ki belőle a források, a helyszín gondos tanulmányozásával, az összefüggések feltárásával. És kedvet ébresztett bennem –szerintem minden hallgatóban- monográfiája elolvasására.
Az utolsó előadó, akinek tudvalevőleg a legnehezebb a dolga, Hermann Róbert hadtörténész, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum tudományos igazgató helyettese volt. Mivel fő kutatási területe az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc, Eötvös 24 kötetes életművében az író nemzeti történelmünk kiemelt időszakához való viszonyulását vizsgálta. 12 kötetének témája valamiképpen a Csodáknak éve”, leginkább azonban A nagy év című kötete az emlékállító. Nem heroikus nézőpontból, inkább regionálisan, a falusi közösségek szolidaritásának jellemzésével, hihetetlenül részletes földrajzi leírással a tájról. Petőfi halálának körülményeit kutatja, Kossuth folyamatosan emelkedő népszerűségéről ír, megörökíti a garibaldistává lett gyepesi Kun Béla alakját és sok más portrét ad a szóbeli információk alapján. Hermann a szabadságharc hadtörténetének vonatkozó részeivel is megismertetett bennünket lenyűgözően, élményszerűen, az utolsó előadásra sem engedte lankadni figyelmünket.
Hudi József, aki az egyes előadások után mindig frappáns összegzést adott, olykor saját Eötvös-kutatásaiból kiemelt történeteket osztott meg velünk s ráhangolt bennünket a következő témára, azzal a megállapítással zárta a konferenciát, hogy nívós előadásokat hallgattunk. Igen, így volt, megérte rááldozni a szombatot. Még akkor is, ha azt tudatosította bennem: Eötvös Károly életművének parányi részletét ismerem csupán s az életmű, számtalan aspektusával szinte kimeríthetetlen, nemcsak számomra. Sok feladat vár még a nevét viselő könyvtárra és a szép nevű, nemes célkitűzésű alapítványra.
Ács Anna
